Hírek - CikkekVissza a hírekhez

X-X Gamer i860 notebook

2018.10.11

A neves márkáknál olcsóbban ígér komoly teljesítményt az XXPC noteszgépe, amely papíron mindent tud, amit kell.

Bevezető, dizájn

Ha gamer notebookot tesztelünk, általában valamelyik neves gyártó terméke kerül terítékre: az Asus, az Acer, a Dell/Alienware, a HP, a Lenovo vagy az éppen az MSI régóta piacon vannak, évek óta gyártanak kifejezetten játékosokra szabott noteszgépeket. Rajtuk kívül azonban szép számmal találni még úgynevezett butikmárkákat, akik általában vagy valamelyik neves cég beszállítójából nőtték ki magukat, vagy valamilyen rétegigényt szolgálnak ki, és még nem vásárolták fel őket, mint tette például a Dell az Alienware-rel vagy a HP a VoodooPC-vel. Az utóbbi csoportba tartozik az X-X márka, amely kizárólag játékosoknak szánt PC-kben és notebookokban utazik: tőlük érkezett tesztünk alanya, a fantáziadús módon i860-nak nevezett modell, annak is GJ5CN6E-16M480S jelű variánsa Core i7-8750H processzorral, GTX 1060 grafikával és különleges ajánlatként 4K felbontású kijelzővel. Maga az alapgép egyébként a kínai Tongfang nevű ODM cég gyártmánya.

Külső

Visszafogottan gémer – ez a legjobb kifejezés, amivel az X-X i860 külsejét egyszerűen le lehet írni: az RGB világítással megáldott billentyűzetet leszámítva a notebookról hiányoznak a komolyabb csicsák, a kijelző hátoldalára került X-X logó sem világít, nincsenek túlhangsúlyozott élek vagy világító USB portok. A formaterv ugyanakkor nem egészen konzervatív, a hátoldalra került szellőzőnyílások azért utalnak a nagy teljesítményre, mint ahogy fedőlap vonalvezetése is.


[+]

A burkolatot alkotó anyagok kiválasztása jónak mondható, a fedlap és a csuklótámasz szálcsiszolt felületet kapott, egyedül az alsó burkolat készült hagyományos műanyagból. Notebookunk összeszerelése, kivitele is igényes, nincsenek gyenge, hajlékony részek, a billentyűzet is kellően merev, a kijelző pedig egy ujjal nyitható.


[+]

Hátára fordítva a notebookot láthatjuk a már említett, klasszikus műanyagból készült alsó burkolatot, amelyre került egy nagyméretű, négy csavar kicsavarása után oldható elem is. Ez megkönnyíti a későbbi bővítést, a szellőzőrendszer pucolását azonban nem, ahhoz gyakorlatilag szét kellene bontanunk a teljes gépet – még szerencse, hogy erre azért nincs gyakran szükség. Az X-X szerelhetősége tehát kifejezetten jónak mondható, és mint a képen is látszik, bővítőhelyekben sincs hiány.


[+]

A memóriák számára két SODIMM foglalat áll rendelkezésre, ami átlagos, de elegendő – adattárolót azonban összesen hármat szerelhetünk a notebookba, két M.2 és egy SATA foglalatot számolhatunk ugyanis a gépházban. Plusz pont jár még azért is, mert az akkumulátor cserélhető.


[+]

Csatlakozók tekintetében a gyártó nem spórolt, tényleg szokatlanul nagyszámú konnektort kapunk: a gép jobb és bal oldalán két-két USB portot találunk, ezek azonban mind USB 2.0 sebességűek, így valószínűleg az egérnek és a billentyűzetnek szánhatták őket. A jobb oldalon ezek mellett még két hangcsatlakozót és egy SD kártyaolvasót helyeztek el.


[+]

Nem maradt csupasz a hátoldal sem, ahol a tápcsatlakozón kívül még három USB 3.1 Gen1 sebességű portot találunk, melyek közül kettő Type-A, egy pedig Type-C, illetve ide került a külső megjelenítőknek szánt HDMI kivezetés és a Gigabit Ethernet port is.

Specifikációk, teljesítmény

Az X-X Gamer notebookokat többféle felszereléssel is megvásárolhatjuk, tesztalanyunk ezek között egy viszonylag magasra pozicionált modell hatmagos Core i7-8750H processzorral, 16 GB memóriával és 4K-s kijelzővel. Ugyanakkor az összeállításban vannak gyenge láncszemek is: az SSD a Kingston belépőszintű NVMe meghajtója, az általunk is tesztelt A1000 széria 480 GB-os változata, és a GPU is középkategóriás, egy GTX 1060 6 GB memóriával. Persze a mindennapi használat során az A1000 SSD aligha fog lassabbnak tűnni a több gamer notebookban előforduló Samsung PM981-nél vagy társainál, a GTX 1060 számára azonban – mint hamarosan látni fogjuk – a 4K felbontás legfeljebb régi játékoknál, esetleg minimálisra butított grafikai beállításokkal lehet elérhető.

Specifikációk
Termék megnevezése X-X Gamer i860
Processzor Intel Core i7-8750H – 2,2/4,1 GHz, 45 W TDP
Memória 2 x 8 GB Kingston DDR4-2666
Kijelző 15,6"-es, 3840x2160 pixeles LG IPS, fényes felülettel
Grafika NVIDIA GeForce GTX 1060 6 GB GDDR5
Adattároló 480 GB Kingston A1000 NMVe SSD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Realtek Gigabit Ethernet
- Intel Wireless-AC 9560 WLAN adapter
- Bluetooth
Interfészek - 1 db USB 3.1 Gen1 Type-C
- 2 db USB 3.1 Gen2 Type-A
- 4 db USB 2.0 Type-A
- HDMI
- különálló audio ki- és bemenet
Extrák RGB billentyűzetvilágítás, SD kártyaolvasó
Akkumulátor 46,7 Wh
Méret 378 x 265 x 32 mm
Tömeg 2,3 kg
Operációs rendszer Windows 10 Home
Gyártó honlapja www.xxpc.hu
Fogyasztói ár nem ismert
Garancia 2 év

Sebesség

Méréseinket szokás szerint a háttértár ellenőrzésével kezdtük: mint látható, a Kingston A1000 hozza azt, amit egy NVMe meghajtótól elvárunk, és ugyan csak PCIe 3.0 x2 interfészt kínál, ez a mindennapok során elegendő lesz arra, hogy a többi hardvernek ne kelljen folyton az adatokra várakozni.


[+]

Általános számítási teljesítményt vizsgáló méréseinkben nincsenek meglepetések, a Core i7-8750H egy modern, hatmagos processzor, amely 12 szálas üzemre képes, alapból 2,2 GHz-es órajelen dolgozik, amely egyszálas terhelésnél egészen 4,1 GHz-ig kúszhat fel. Egy modern, erős CPU van tehát a gépben, amely mellé 16 GB DDR4-2666 memória jár, így az átlagos, mindennapi feladatok, de a képszerkesztés vagy a videóvágás sem nagy kihívás a notebooknak.

Mérés Eredmény
7-Zip Single / Multi 4643 / 32 544 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU 102,10 fps / 1086 cb
Veracrypt SHA 256 / SHA 512 221 MB/s / 119 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 3138 / 3492
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3106 / 4408
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 4728 / 6518
PCMark 8 Office 2013 2087
PCMark 8 Storage 5020
PCMark 10 Extended 4226
PCMark 10 Essentials / Productivity 5874 / 6078
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 5893 / 9563
SpecWPC 7-Zip Compress* 120,2 s
SpecWPC Handbreak Normal / HQ 57,3 / 21,3 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 41,3 fps
SpecWPC Python SciPy* 128,7 s

Áttérve a 3D-s teljesítményre, méréseinket szokás szerint a 3DMarkkal kezdtük, amelynél jól látszik, hogy a GTX 1060 mennyivel lassabb annál a GTX 1070 Max-Q GPU-nál, amely a nemrég tesztelt, szintén Core i7-8750H-val érkezett MSI GS65 notebookban található. A 3DMark eredmények persze nem függnek a monitor felbontásától, míg a játékoké igen: ahogy a következő grafikonon is látszik, a GTX 1060-nal maximális minőségi beállítások mellett a Full HD jelenti a határt a játszhatóságban.

Tapasztalatok

Kijelző

Viszonylag tűrhető értékeket produkált az LG-től származó IPS panel: bár fényes felületű, így tükröződésre hajlamos, de maximális fénysűrűsége 291 cd/m², ami képes ezt ellensúlyozni. Jó hír, hogy a háttérvilágítás szabályozása nem PWM-mel történik.


[+]

IPS panelről lévén szó a betekintési szögek nagyok, viszont a színvisszaadás csak közepes: az sRGB színteret 88,8%-ban képes lefedni, a színek pontossága a megcélzott felhasználási területet figyelembe véve viszont bőven elfogadható, hiszen az átlagos delta E érték 2,74. Kár, hogy a kontrasztarány az RGBW felépítés miatt viszonylag alacsony, 404:1 értéket ér el, mert ha ez magasabb lenne, akkor a színhűség, illetve a 4K felbontás miatt remek filmezős, videóvágó notebook is lehetne az X-X Gamer, annál is inkább, mert a háttérvilágítás egyenletessége kifejezetten jó.


[+]

Használat közben

Méretes szellőzőnyílásai ellenére a notebook csak átlagos vastagságú, de a hűtés nem teljesít rosszul, csak maximális CPU+GPU terhelés mellett tapasztalhatunk throttlingot. Terhelés nélkül a processzor és a GPU egyaránt 47-48 °C körüli hőmérsékleten üzemel (ez nem meglepő, lévén a hővezető csövek összekötik őket). Mindez egy 22 °C-os szobában magasnak tűnhet, de a notebook beállítása olyan, hogy ilyenkor inkább a némaságot helyezi előtérbe, a hűtőventilátorok csak nagyon ritkán hallhatóak.


[+]

Az AIDA64 CPU+FPU terhelését bekapcsolva a processzor 3,2 GHz-re ugrik (egyszálas terhelésnél eléri az Intel által ígért 4,1 GHz-et), majd pár perc után, ahogy a CPU hőmérséklete 80 °C körül stabilizálódik, 2,9-3 GHz-re csökken. Összevetve a nemrég tesztelt, igen vékony házú MSI géppel, látható, hogy itt könnyebb dolga van a hűtésnek, hiszen ott 2,7 GHz-en állt meg az órajel.

A CPU+FPU mellé a GPU-t is aktiválva 2,5 GHz-re csökken az órajel, a GTX 1060 pedig 1835 MHz-en dolgozik stabilan 75 °C-os maximális hőmérséklet mellett. A hűtőventilátorok a terheléstől függően szépen kapcsolgatnak egyre magasabb fokozatba, a végén már meglehetősen zavaró, enyhén sivító hangszínű zúgást hallatva. A ventilátorokat egyébként a mellékelt GameCenter programmal Turbó üzemmódba is kapcsolhatjuk – ilyenkor már csak hallásunk védelme érdekében is érdemes használni fejhallgatót. Ez az üzemmód egyébként pár Celsius-fokkal még tovább tudja hűteni a komponenseket, de érdemi gyorsulást nem tapasztaltunk.

A burkolat melegedését a hűtőrendszer alapvetően képes kordában tartani, és a billentyűzeten is elfogadható hőmérsékleteket mértünk. A felső részen egyedül a hátsó, középső élen találkozni egészségtelen értékekkel, de ezt használat közben úgysem fogdossuk, hosszabb távon azonban ölünkben nem tartanánk ezt a gépet sem.

Az X-X Gamer i860 burkolatának hőmérséklete terhelés közben Az X-X Gamer i860 burkolatának hőmérséklete terhelés közben
Az X-X Gamer i860 burkolatának hőmérséklete terhelés közben [+]

Billentyűzet

Míg eddig alapvetően elégedettek voltunk a notebookkal, az alacsony profilú mechanikus kapcsolókra épülő billentyűzetnél kicsit megtört a lendület: a gyártó által beépített egységre a legjobb szó az, hogy vízszintesen zsúfolt, talán jobb lett volna a numerikus részt elhagyni, és kicsit nagyobb távolságra tenni egymástól a gombokat – mindenesetre nekünk többször is sikerült két gombot egyszerre lenyomni. Az ugyanakkor szimpatikus, hogy a funkcióbillentyűk teljes méretűek.


[+]

A képen látható, WASD és kurzormozgató gombokon látható „kiemelés” valójában csak optikai tuning, a billentyűk alakjában nincs eltérés. A gombok útja elfogadható, a klaviatúra szilárd, nem hajlik, nem nyeklik, és a „clicky” kapcsolókkal a visszajelzés is remek. Mindezen felül gombonként beállítható RGB háttérvilágítást is kapunk, többféle effekttel.

Hang, akkumulátor és értékelés

Hangszórók

A noteszgép 2.1-es hangrendszert kapott: két kisebb sugárzó dolgozik elöl, ferdén lefelé, egy „mélynyomó” pedig jobb oldalon alul hivatott ezt kiegészíteni. Mindez nem sokat számít, mert a hangminőség továbbra is „notebookos”, alapszintű háttérzenén, VoIP telefonáláson kívül másra nem igazán ajánlható. Mint azt általában a gamer notebookoknál meg is szoktuk jegyezni, ez nem feltétlenül baj, hiszen komolyabb játéknál úgyis fejhallgató kerül a fülünkre.

Üzemidő

Gamer notebookot nem a hosszú üzemidőért vesz az ember, és ezen az X-X Gamer gépe sem fog változtatni, már csak azért sem, mert csak egy közepes kapacitású, 46,7 Wh-s, háromcellás akkumulátor került bele. Ennek köszönhetően nemcsak játék során, de például filmnézés vagy irodai munka alatt sem igazán kitartó a noteszgép, 2,5-3 órákra számíthatunk csak.


[+]

Szoftver

Megirigyelve az ismertebb márkák által kínált, a hardver beállításainak módosítására szolgáló szoftvereket, az X-X Gamer is ad ilyet GameCenter néven. A program funkcionális kinézetű, és az alábbi képeken látható opciókat kínálja, tuningra nincs lehetőség a segítségével.

  
[+]

Értékelés

Amikor egy nagy márkák által uralt piacon megjelenik egy kevésbé ismert név, mindig felmerül, hogy az új jövevény hol nyújt kevesebbet a régi szereplőknél?


[+]

Örömmel jelentjük, hogy az X-X Gamer i860 esetében tulajdonképpen elhanyagolható ezen gyengébb pontok száma, a notebook a nagy nevekhez mérhető teljesítményt kínál kicsit kevesebb extrával és kevésbé feltűnő házban, sok versenytársnál kedvezőbb áron. A spórolás tetten érhető például a ház anyagminőségében, de szilárdságában már kevésbé, ezen kívül pedig megemlítenénk a kisméretű akkumulátort, ami ugyanakkor ebben a notebookkategóriában kevésbé problémás, mint a hordozhatóságra kihegyezett eszközöknél.

Az általunk tesztelt modell 4K-s kijelzőjével nem tisztán egy gamer notebook, hanem egyfajta öszvér, amely multimédiás munkaállomásnak is bevethető. Amennyiben nem tervezünk ilyen felhasználást, akkor sokkal jobban járunk egy Full HD képernyővel, a GPU ugyanis játékok alatt nem elég erős a 4K felbontáshoz, sőt még a 2K (QHD) használata is csak a minőségi beállítások erős csökkentésével valósítható meg.


[+]

Tekintettel arra, hogy az általunk tesztelt konfiguráció egyelőre nem elérhető itthon (ez az első ilyen konfiguráció), így ára sincs, ez pedig megnehezíti, hogy teljes egészében értékeljük. Ugyanakkor azt tudjuk, hogy az Core i7-7700HQ-ra épülő előd, az i760 GJ5KN6E-16M480S 380 000 forintba kerül Full HD panellel. A Core i7-7700HQ és az i7-8750H között hivatalosan mindössze 17 dollár az árkülönbség, így elvileg nincs akadálya annak, hogy az általunk tesztel gép Full HD kijelzővel ne legyen megvásárolható szintén 380 000 forintos ár körül.

Ha szétnézünk a versenytársak között, akkor azt látjuk, hogy ez nem számít rossz árnak ezért a hardverért, ennél általában érezhetően többet kell fizetni más márkáknál – vagy pedig le kell mondanunk a RAM feléről és a háttértár is szűkösebb lesz. Mindezek alapján a tesztelt i860 egy Full HD kijelzővel jó vételnek ígérkezik, amennyiben tartani tudják ezt az árszintet.

Wombath

(Forrás:prohardver.hu)

Az Notebooksarok Kft. a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.

Termékösszehasonlítás

Válasszon ki legfeljebb három terméket az összehasonlításhoz:

Összehasonlítás

1

2

3

HOPPÁ!

A kosara jelenleg üres.
Nézze meg a termékeinket!

HOPPÁ!

A funkció eléréséhez bejelentkezés szükséges!

Kérjük adja meg nevét, a saját és azon ismerősei e-mail címeit, akiknek ajánlani szeretné a terméket.

Az üzeneteket sikeresen elküldtük!

Kérjük adja meg e-mail címét.
A rendszerünk generál egy új jelszót Önnek, amelyet a megadott e-mail címre küld!

Küdés Mégse

Különböző terméktípusok összehasonlítása nem lehetséges!

Mégse hasonlítom össze

Új összehasonlítás

A termék csak megtekintésre van fentartva a rendszerünkbe, így nem lehet megvásárolni!

Bezár

Sikeresen aktiválta a profilját.

Bezár

Sikertelen aktiváció!

Bezár

Sikeresen aktiválta a rendelését.

Bezár

Sikertelen aktiváció!

Bezár

Ebben a kategóriában jelenleg nincs akció!

Bezár

Biztos Törölni szeretné a profilját?

Nem

Igen

A tranzakció már is megkezdjük...

Visszahívás

Ha szakértőnk segítségére van szüksége, kérjen visszahívást!

Küldés

FŐOLDALRA

A megadott paraméterekkel nincs a raktárunkba termék!

Bezár  5